Hamilton szerint a Merci felzárkózhat2012.12.12. 13:11, Hamilton1985
vezess

A Mercedes 2012-ben sem tudott felzárkózni az élcsapatok közé, különösen az év vége alakult kiábrándítóan. Új pilótájuk, Lewis Hamilton szerint azért nem lehetetlen, hogy jövőre lefaragják a különbséget.

Lewis Hamilton úgy véli, lehetséges, hogy Mercedes már jövőre megszüntesse lemaradását a Forma-1 élmezőnyével szemben, még ha ő a fő hangsúlyt 2014-re is teszi. A 2008-as világbajnok jövőre csatlakozik a Mercedeshez, amely idén sem muzsikált túl jól.
A bajnokságot az ötödik helyen zárták 142 ponttal, a 303 pontos Lotus-Renault mögött. Bár Nico Rosberg megnyerte a Kínai Nagydíjat, az évad során gyakran szenvedtek, sőt a Szingapúri Nagydíjat követő öt futamon egyik versenyző sem szerzett pontot. A műszaki hibák és az autó lassúsága is gondot okozott, utóbbi azonban Hamilton szerint javítható.
"Úgy tűnik, Brazíliában (az évadzáró - a szerk.) a Mercedes 1,1 másodperces lemaradásban volt (körönként), szóval hosszú-hosszú utat kell bejárnunk, hogy felérjünk a csúcsra, de nem gondolom, hogy ez lehetetlen volna" - mondta Hamilton a Sky Sport News-nak. "Úgy vélem komoly potenciál van a srácokban, ezért is megyek oda. Nem rövidtávon tervezek"
Bár a brit pilóta bizakodó, az interjúban hangsúlyozta, hogy sokkal inkább 2014 lehet az ő éve, mint a következő. "Februárban ülök majd először az autóban, úgyhogy nem lehetek nagy hatással a fejlesztésekre, nagyjából hat hónapra szükség van ehhez" - mondta.
"Úgy hiszem, 2014 kell legyen a legfontosabb, illetve legversenyképesebb évünk. De nem látom miért is ne próbálhatnánk meg elérni néhány dobogós helyezést. Ha lesz néhány győzelmünk jövőre - mert éppen nagyon jól teljesítünk -, akkor nagyon fogunk mosolyogni, de majd meglátjuk."
Míg a Mercedestől nem vár kiugró eredményeket Hamilton, úgy véli, hogy a McLaren nagyon erős lehet 2013-ban. "Jó érzéseim vannak azzal az autóval kapcsolatban. Már ebben az évben is félelmetes volt, és a következő évi modell az idei autó javított változata lesz. Úgy gondolom, bizonyosan bajnoki esélyesek lesznek jövőre."
|