Hamilton megkezdte a munkát a Mercedesnél
2012.12.17. 10:39, Hamilton1985
motorsportal

Bár Lewis Hamiltont szerződése még két hétig a McLarenhez köti, a brit Sun című lap úgy értesült, hogy a 2008-as világbajnok egy megegyezésnek köszönhetően már megkezdhette a munkát új csapatával, és találkozhatott jövendőbeli mérnökeivel.

A beszámolóból az is kiderül, hogy Hamilton a múlt héten belekóstolhatott a Mercedees szimulátorába.
„Lewis már járt a gyárban, hogy megnézze a csapatot, és hogy eleget tegyen néhány kötelezettségének, miután sikerült megállapodásra jutnunk a McLarennel” – erősítette meg a Mercedes távozó motorsport-igazgatója, Norbert Haug.
Hamilton jövőre Nico Rosberg oldalán vág majd neki a pontvadászatnak, ám a 2008-as világbajnok szerint 2014-ig nincs értelme a győzelmekre és a világbajnoki cím megnyerésére gondolni, mivel a soron következő szezon egyértelműen a tanulásról, és a fejlődésről fog szólni.